A 11.22.63 pilotja mellett a Vinyl is a héten kezdett. Már a teaserek is baromi jó hangulattal kecsegtettek, bennem azonban mindvégig volt egy olyan érzés, hogy egy olyan sorozat, ami a zenére épül, nem lesz képes megfogni, mert nem vagyok rock&roll rajongó, nincs '70-es évekbeli beütésem. Az HBO-nál úgy döntöttek, hogy egy dupla résszel nyitnak, így a pilot 2 órás, de ebbe a 120 percbe igyekeztek mindent belezsúfolni a készítők, hogy már az első résszel borítékolhassák a pozitív visszajelzéseket. Apropó készítők. A sorozatot Martin Scorsese, Mick Jagger és Terence Winter készíti, egyikük sem szorul bemutatásra, tehát a tervező gárda adott. Hogy mégis mit sikerült kihozni a Vinyl kezdéséből? A továbbiakban olvashatjátok, a sorozat előzetese után!
(SPOILER ALERT)
Nehéz azokat a jelzőket megtalálni, amelyek a Vinyl történetét leírják. Felesleges is keresni őket. 1973-ban járunk, New Yorkban. Richie Finestra egy amerikai kiadónak, az American Century Musicnak a vezetője. Az első tény, amit a készítők az arcunkba nyomnak, hogy nem veti meg a drogot. Persze, ez annak a kornak szerves része volt, egy elismert, felkapott embernek pedig ez volt az egyetlen lehetősége, hogy a feszültségét levezesse, hogy egy kis nyugalmat leljen. Richieről azonban kiderül, hogy valójában már nem is kellene az iparban lennie, hiszen rendesen megszedte magát, felesége, gyereke van, nagy háza, minden luxus körülveszi, de ő mégsem tud kiszakadni a pörgésből és látva a karakterét, igencsak nehéz elképzelni, mint visszavonult férfit, aki a családjának él és közben nagyokat pihenget. Gondolom, esze ágában sem volt kiszállni, minek? Pénzben fürdik, de ha kiszáll mi marad neki? Az nem az ő élete lenne.
Amit a rész végén elkönyvelhettem, hogy nem tolták túl az állandó zenéléseket, nem arra építették fel, hogy majd másfél órás koncert mellé besűrítünk valamit a szereplőkről is. Szó sincs erről, nagyon jól kezeltek mindent. Külön ki kell emelnem, hogy bár nem voltak többórás koncertek, mégis a cselekmény alakulása közben is korabeli zenék színesítették az előrehaladást, ez pedig olyan érzés volt, mintha egy cabrio-val száguldottam volna a Route 66-en és közben üvöltök ki az autóból.
Másik üde színfoltként a koncertjeleneteket muszáj kiemelnem. A sok tomboló, drogtól és piától ázott fiatal az éppen csúcson levő együttes számaira úgy tombolt, hogy pár pillanatra még én is visszakívánkoztam abba az időbe. Természetesen a kor velejárója volt, hogy egy együttesnek nagyon sokat kellett letenni az asztalra ahhoz, hogy huzamosabban a csúcson tudjon maradni, a kisebb zenekarok számára az élet pokoli nehéz volt, alig volt kitörési lehetőség. Az első részből egy mellékszereplőt érdemes még kiemelni, Jamie Vine-t. A fiatal kisasszony ifjú zenészek felfuttatásában utazott és a történet szerint majd az ő keze alól indul el Kip Stevens (James Jagger), Mick Jagger fia.
Mindenképp pozitív volt nálam az a húzás, hogy egy szálat sokszor csak úgy megszakítanak. Persze nem a közepén, hanem a csordogálásában és belekezdenek valami újba.
A folytatásban is biztosan sok mámoros állapotban lévő tinit nézhetünk majd, hangulatos koncertekbe pillanthatunk be és nem fog elmaradni egy-két bűntény sem, ami biztosan fel fogja majd Richie és környezete életét forgatni. A kezdés 8/10, ha így folytatják akkor valóban egy kötelező darab lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése