Requiem for a dream

Valószínűleg nem kell senkinek bemutatni Darren Aronofsky nagysikerű filmjét, azonban mégis írnék róla egy pár sort. Sokan azt mondják, hogy egy alapfilm, és sokan köteleznék a megtekintését. Egyrészt egyetértek ezzel, másrészt viszont kicsit azért látok benne kis negatívumot is.

A film tényleg nagyszerű, az egyik kedvencem, de olyan nyomasztó az egész, hogy nem vagyok benne biztos, hogy szellemileg nem készíti ki egy kicsit a nézőt. Elég megrázó képsorok is vannak benne, de ez csak megerősíti azt a világot, amit tulajDonképpen a film bemutat. Ez a függők világa. Nem csak a kábítószer-függőségről szól, hanem úgy általában mindenről, például hogy mit meg nem tenne valaki azért, hogy a tévében jól szerepeljen. A világon mindenki függő, mindenkinek van valami olyan dolga, amit rendszeresen űz, és nem tud nélküle élni. Ezek mind drogok. Csak az a különbség, hogy a legtöbbjük legális, de vannak olyanok is, amik illegálisak. Ez a film inkább az utóbbit mutatja be.
A történetben négy szereplő hétköznapjait ismerhetjük meg, akiknek megvannak a saját démonaik, a saját függőségük. Harry Goldfarb (Jared Leto) mindenféle kábítószerrel él, haverjával Tyrone-nal (Marlon Wayans) és barátnőjével, Marionnal (Jennifer Connelly). Harry édesanyja, Sarah (Ellen Burstyn) pedig megszállott tévénéző, és az édességet és jó kajákat is szívesen pusztítja. A sztori nyáron kezdődik, amikor még mind "boldogok" és viszonylag elégedettek az életükkel, majd jön az ősz és a tél, és ugyebár minden megváltozik. Drasztikusan. A történet többi részére nem akarok kitérni, mert nem túl bonyolult, és amúgy is sokkal jobb, ha a filmből tudod meg, hogy mi történik, és nem pedig tőlem.
A megvalósítás tökéletes. A legjobban a vágások sikerültek, és az operatőri munka. Egy külön vágási módszert dolgoztak ki a készítők a kábítószer felhasználásának bemutatására. Ilyen pár másodperces gyorsvágások vannak, és mégis minden kiderül belőlük, minden összeillik. Sokszor meg a szereplőkre "akasztott" kamera által figyelhetjük meg, hogy hőseink hogy reagálnak az adott dolgokra. Sokszor van egy kis unalmasabb rész, és néha kicsit lassú a történet, de ez szükséges ahhoz, hogy beleélhessük magunkat a karakterek helyzetébe.
Ami még nagyon kiemelendő, az a zene. Clint Mansell többször is dolgozott együtt Darren Aronofskyval, és eddig én nem láttam olyan filmjüket, ahol a zene ne lett volna kiemelkedő. Ehhez a filmhez olyan OST készült, amit szinte mindenki ismer, vagy hallott valahol, csak nem tudta esetleg hova tenni. Én is így voltam először vele, a zenéket hallottam, elsősorban a Lux Aeternát, de nem tudtam, hogy ehhez a filmhez készült. Aztán mikor először láttam a filmet, persze összeállt a kép. Azóta rengeteg helyen felhasználták már ezt a zenét, például több film Trailerjében. A Gyűrűk Urához is készítettek egy Requiem for a tower című klipet.
Sokáig lehetne beszélni a filmről, a kisebb összefüggésekről, észrevételekről, de jobban szeretem ezt párbeszédes formában folytatni, mert úgy több minden eszembe jut, meg érdekesebb is, úgyhogy most nem írok többet. Ajánlom mindenkinek a filmet, egyszer meg kell tekinteni, de azért előtte kicsit áskálódjatok utána, hogy azért tudjátok mire kell számítani. Nem biztos, hogy mondjuk egy kisiskolás gyerekkel célszerű lenne megnézni.

Értékelés: 10/10 (az egyik legjobban sikerült film ebben a témában)