Budapest Noir - Kritika

Már a múlt héten szerencsém volt, és láthattam a filmet a jótékonysági bemutató keretében. Előzetest csak pár nappal a vetítés előtt néztem, de kedvcsinálónak remek volt, vártam a filmet. Aztán létezik az a rossz tulajdonságom, hogy van az a bizonyos léc, amit egy jó trailer után nagyon magasra tudok helyezni. Itt is ez történt, de a Budapest Noir esetében sajnos csak a lécig sikerült elérni, azt átugorni már bizony nem volt képes a film. Itt pedig el is lehetne könyvelni, hogy akkor ez egy rossz próbálkozás volt, de korántsem erről van szó, mert a Budapest Noir igenis kiemelkedik a magyar mezőnyből.

Nem tűnik olyan nagy vállalkozásnak egy viszonylag átlagos krimit filmre vinni. Hiszen Kondor Vilmos regénye akármennyire is magyar, nem emelkedik ki a tömegből. Egy viszonylag klasszikus sémát kap az olvasó, már megszokott karakterekkel, cselekménnyel. A film feladata azért is nehéz, hiszen a könyv remek filmalap, azonban a Budapest Noir esetében ez nem elég. A könyvnek sem az az erőssége, hogy mindenféle szellemesen kifundált rejtélybe rángatja bele az olvasót. Nagyon alaposan, és minden apró darabkát felmérve próbálja bemutatni a '30-as évek Budapestjét. Ez káprázatos végeredménnyel szolgál, hiszen sokszor magam is azon kaptam magam, hogy el is feledkezem minden másról, csak a leírásokra figyelek. Ez pedig egyben a hatalmas negatívum és a pozitívum is a művet tekintve. Nem elég kiemelkedő a cselekmény, így pedig nehéz filmet forgatni, hacsak nem sikerül átadni a '30-as évek Magyarországának hangulatát. 

Ami pedig majdnem sikerült, de mégsem állt össze a kép. Röviden úgy foglalhatnám össze a történetet, hogy van egy elképesztően elszánt újságíró, Gordon Zsigmond, aki miután holtan találnak egy prostituáltat, a fejébe veszi, hogy kinyomozza, mi történt a lánnyal. A rendőrség nem tulajdonít nagy jelentőséget az esetnek, hiszen ,,nem ő lesz az első kurva, aki jelöletlen sírba kerül", illetve ezekben a napokban temetik az elhunyt Gömbös Gyulát is. Így a Budapest Noir Don Quijotéja magára marad, folyamatosan falakba ütközik csak, amíg Krisztina vissza nem tér hozzá. Gordon Zsigmond mindennel szembe megy, az alvilág bugyraiban, miniszterek életében, prostituáltak életében vájkál, és gyakrabban kap kettőt a szeme alá, minthogy cigarettára gyújtana. 

Azért a XXI. században talán kicsit többet várnék egy krimitől/drámától, mert nagyjából ennyiben ki is merül a történet. Ember legyen a talpán, aki ebből tud egy fergeteges filmet forgatni. A legnagyobb probléma az alapművel is az, hogy megmarad azon a vonalon, amely a klasszikus elemekre építkezik, váratlant nem húz elő egy pillanatra sem. Lehetne azzal védeni a mundért, hogy bizony 80 évvel ezelőtt játszódik a történet, de felesleges. A Budapest Noir esetében pedig számtalanszor elhangzik az összeg, amelyből készült a film. Nem érzem jogosnak azokat a kritikákat, melyek lehúzzák a filmet, hiszen nekik egy hozott anyagból kellett dolgozni. Ebben az esetben pedig a sok pénzzel sem lehet kompenzálni semmit.

Na, most akkor jó vagy rossz film a Budapest Noir? Egészen sokkolóan hathat a fenti sorok ismeretében, de igenis egy jó filmről van szó. Jó, mert azért szinte végig fent tudja tartani a '30-as évek feelingjét, a helyszínekkel sokat nem kellett bajlódni, azok sokszor adták magukat, megjelennek azok a korabeli eszközök, amelyek jellemezték a kort. Az viszont csalódáskeltő volt, hogy a ma ikonikusnak számító épületek nem jelentek meg a műben, kevés volt a totálkép, pedig ezek a két háború között is álltak már, nemcsak a kis utcák lettek volna alkalmasak, hogy elfogja a nézőt a Budapest-érzés. A noir jellege sem kiemelkedő a filmnek, mert habár próbálják sötétnek, komornak, kisvárosinak eladni a történetet, ezek nem érvényesülnek kellően erősen. 

Amibe nem lehet belekötni, az a szereplők igen komolynak mondható névsora. Kolovratnik Krisztián, maga a főszereplő volt talán a legnagyobb kérdőjel, mégis az ő játéka az egyik legkiemelkedőbb, remekül elbírt az oknyomozó újságíró szerepével. Tenki Réka arca az, ami annyira vissza tudja repíteni az időben a nézőt, a korabeli öltözékekkel pedig, kifejezetten pozitív hatást gyakorol a nézőre. Van itt még Anger Zsolt, Kulka János, Dobó Kata vagy éppen Törőcsik Franciska is, akik mind-mind remekül hozzák a karakterüket, kifejezetten vicces az Aranyélet után Anger Zsoltot a másik oldalon állni, rendőrként. 

A Budapest Noir tehát egy jó film, apró hibái ellenére is szerethető, de a számvetéskor néhányszor felszaladhat a néző vérnyomása. Mert mindig várja a csavart, ami csak nem akar megérkezni. Azonban tökéletes kikapcsolódás és élmény, azt pedig nyugodtan ki merem jelenteni, hogy a jelenkori modern magyar filmkészítés legjobb darabja a Félvilág mellett.