Requiem for a dream

Valószínűleg nem kell senkinek bemutatni Darren Aronofsky nagysikerű filmjét, azonban mégis írnék róla egy pár sort. Sokan azt mondják, hogy egy alapfilm, és sokan köteleznék a megtekintését. Egyrészt egyetértek ezzel, másrészt viszont kicsit azért látok benne kis negatívumot is.

A film tényleg nagyszerű, az egyik kedvencem, de olyan nyomasztó az egész, hogy nem vagyok benne biztos, hogy szellemileg nem készíti ki egy kicsit a nézőt. Elég megrázó képsorok is vannak benne, de ez csak megerősíti azt a világot, amit tulajDonképpen a film bemutat. Ez a függők világa. Nem csak a kábítószer-függőségről szól, hanem úgy általában mindenről, például hogy mit meg nem tenne valaki azért, hogy a tévében jól szerepeljen. A világon mindenki függő, mindenkinek van valami olyan dolga, amit rendszeresen űz, és nem tud nélküle élni. Ezek mind drogok. Csak az a különbség, hogy a legtöbbjük legális, de vannak olyanok is, amik illegálisak. Ez a film inkább az utóbbit mutatja be.
A történetben négy szereplő hétköznapjait ismerhetjük meg, akiknek megvannak a saját démonaik, a saját függőségük. Harry Goldfarb (Jared Leto) mindenféle kábítószerrel él, haverjával Tyrone-nal (Marlon Wayans) és barátnőjével, Marionnal (Jennifer Connelly). Harry édesanyja, Sarah (Ellen Burstyn) pedig megszállott tévénéző, és az édességet és jó kajákat is szívesen pusztítja. A sztori nyáron kezdődik, amikor még mind "boldogok" és viszonylag elégedettek az életükkel, majd jön az ősz és a tél, és ugyebár minden megváltozik. Drasztikusan. A történet többi részére nem akarok kitérni, mert nem túl bonyolult, és amúgy is sokkal jobb, ha a filmből tudod meg, hogy mi történik, és nem pedig tőlem.
A megvalósítás tökéletes. A legjobban a vágások sikerültek, és az operatőri munka. Egy külön vágási módszert dolgoztak ki a készítők a kábítószer felhasználásának bemutatására. Ilyen pár másodperces gyorsvágások vannak, és mégis minden kiderül belőlük, minden összeillik. Sokszor meg a szereplőkre "akasztott" kamera által figyelhetjük meg, hogy hőseink hogy reagálnak az adott dolgokra. Sokszor van egy kis unalmasabb rész, és néha kicsit lassú a történet, de ez szükséges ahhoz, hogy beleélhessük magunkat a karakterek helyzetébe.
Ami még nagyon kiemelendő, az a zene. Clint Mansell többször is dolgozott együtt Darren Aronofskyval, és eddig én nem láttam olyan filmjüket, ahol a zene ne lett volna kiemelkedő. Ehhez a filmhez olyan OST készült, amit szinte mindenki ismer, vagy hallott valahol, csak nem tudta esetleg hova tenni. Én is így voltam először vele, a zenéket hallottam, elsősorban a Lux Aeternát, de nem tudtam, hogy ehhez a filmhez készült. Aztán mikor először láttam a filmet, persze összeállt a kép. Azóta rengeteg helyen felhasználták már ezt a zenét, például több film Trailerjében. A Gyűrűk Urához is készítettek egy Requiem for a tower című klipet.
Sokáig lehetne beszélni a filmről, a kisebb összefüggésekről, észrevételekről, de jobban szeretem ezt párbeszédes formában folytatni, mert úgy több minden eszembe jut, meg érdekesebb is, úgyhogy most nem írok többet. Ajánlom mindenkinek a filmet, egyszer meg kell tekinteni, de azért előtte kicsit áskálódjatok utána, hogy azért tudjátok mire kell számítani. Nem biztos, hogy mondjuk egy kisiskolás gyerekkel célszerű lenne megnézni.

Értékelés: 10/10 (az egyik legjobban sikerült film ebben a témában)

Kokowääh

Érdekes, hogy eddig nem nagyon figyeltem fel Til Schweiger munkásságára, pedig igazán megérdemelte volna. Ezzel a filmjével most megfogott, és ezentúl majd próbálok több filmjét is megtekinteni.

A filmről tudni kell, hogy maga Til Schweiger rendezte, és a főszerepet is magára osztotta. Ráadásul a másik főszerepre saját lányát, Emma Schweigert szemelte ki. Mint utólag kiderítettem, nem ez az első film, ahol a lányával/lányaival szerepel. Van még egy Fülenincs nyúl 1-2, amit majd valamikor megtekintek, mert kíváncsi vagyok rájuk.
A Kokowääh egy átlagos drámának indul, ahol a család kerül a középpontba. Az alapsztori annyi, hogy van Henry (T. S.), aki forgatókönyvíró, de mostanában nem nagyon kap munkát. Egy televíziós sorozata eléggé befuccsolt, nem nagyon nézik, és új ajánlatokat sem nagyon kap. Azt még tudni kell róla, hogy egy mániákus csajozógép, akinek minden nap más hölgy ébred az ágyában. Ebbe a monoton unalmas életbe egyik nap belecsöppen egy lány, aki azt állítja, hogy az ő lánya. Persze teljesen felborul minden, először nem is akarja elhinni, és elfogadni sem képes ezt a tényt. Aztán persze ez megváltozik, mint minden ilyen filmben, tehát nagy csavarokra ne számítsunk, de az előadásmód az valami fergeteges.
A párbeszédek teljesen természetesnek tűnnek, minden egyes szituáció akár meg is történhetett volna a valóságban. A szereplők között is nagy volt az összhang, ami köszönhető annak, hogy tényleg apja-lánya felállást láthatunk. A többi szereplő is mind jól van összeszedve, a kis mellékszereplőktől a komolyabbakig. Samuel Finzi alakítja a kislány nevelőapját, aki először nagyon ellenszenves, aztán az ember kezdi megkedvelni a figurát, de a végére megint ellenszenves lesz, hogy aztán újra a szívünkbe lophassa magát. Tehát van itt minden: jellemfejlődés, komikus helyzetek, szomorú pillanatok. A legtöbb helyzet inkább vicces, szóval sokkal inkább mondható vígjátéknak, de a drámai rész sem marad el teljesen, szóval nem lehet megkülönböztetni. Igaz, hogy a dráma meg a vígjáték nem is különbözik nagyon. :)
Ami a legnagyobb meglepetést és katarzist okozta, az a zene. Valami olyan hihetetlenül jó soundtracket sikerült összegyűjteni, amilyet nem sok hasonló filmben lehet látni. Az elején kapásból egy Angels and Airwaves számmal indít, ami az egyik kedvenc zenekarom, és nagyon nagy meglepetés volt számomra, mert nem nagyon hallottam még őket úgy, hogy egy filmben szerepeltek. A többi zeneszám is mind eltalált volt a filmben, és szinte nem is volt olyan rész, ahol ne lett volna valamilyen aláfestés. Először furán hatott, azt hittem hogy valami megszállott zenegyűjtők készítették a filmet, de aztán rájöttem, hogy ez szükséges volt ahhoz, hogy a film összhangja megmaradjon. Utólag már nem is tudnám elképzelni a filmet a zenék nélkül.
Tehát ez a film egy tökéletes hangulatfilm, ha jó pillanatában kapja el a nézőt, akkor nem ereszti! A kezdetben lassan induló film szépen utoléri magát, és szívbemarkoló hatásával megragad. Mindenképpen érdemes megnézni, nekem fel is került a Must see listámra.

Értékelés: 9/10

Rules of Engagement

Még a nyár előtt kerestem valami kis sorozatot amit nézhetek. Szeretem a sitcomokat, ezért ebben a kategóriában néztem utána a dolgoknak. Meg is találtam az Egy kapcsolat szabályai című aranyos kis sorozatot.

A története egyszerű: Van egy újDonsült pár, akik tervezik hogy összeházasodnak. Van egy pár, akik már évek óta házasok. És van egy örök agglegény, aki állandóan csajozik, de hosszú kapcsolatot nem akar. Vagyis egyáltalán nem akar semmilyen kapcsolatot... Nos ezt a pár embert összedobják, és máris kész egy sorozat tele humorral.
A poénok általában a házasélet és a "szingliség" összehasonlításán csattannak, de sokszor kap el minket a vicccsizma az egyes szereplők butasága, vagy éppen kínos helyzetbe kerülése miatt. Ezeket a helyzeteket pedig általában még kínosabb móDon oldják meg, ha egyáltalán sikerül megoldani őket.
A szereplők számomra először ismeretlenek voltak, egyedül David Spade-t ismertem a Nagyfiúk című moziból. Aztán később kiderült, hogy a Jeff-et alakító Patrick Warburton-t is láttam már a Totál káosz című filmben. Bár ott elég hülye karaktere volt, itt szerintem ő a legnagyobb arc. A harmadik férfi szereplő pedig Oliver Hudson, őt előtte nem hiszem, hogy láttam volna bármilyen filmben is, mégis nagyon ismerősnek tűnt már az elejétől kezdve. A női szereplőket (Megyn Price, Bianca Kajlich) szintén nem ismertem eddig. Minden sorozatban szoktam találni egy olyan szereplőt, aki szinte viszi a hátán a filmet, van is erre egy kifejezés, ami most hirtelen nem jut eszembe, és nem is fogok utánanézni :P . Azt gondoltam, hogy itt Russel karaktere lesz ez a szereplő, azonban tévedtem. Patrick Warburton "Jeff-je" mindent visz! Azok a komoly pofák, amiket vág, meg az összes beszólása valahogy olyan természetesnek tűnik. Szinte rá öntötték a szerepet.
Közben persze akad egy csomó visszatérő szereplő, akik általában más filmekből vagy sorozatokból is ismerősek lehetnek.
A negyedik évadnál tartok, de szerintem egyre jobbak lesznek a részek, egyre több poén van benne. Pedig amikor elkezdtem, nem gondoltam, hogy ennyit ki tudnak hozni belőle. Szerencsére rosszul gondoltam. Ha szereted az ilyen szituációs komédiákat, amit kifejezetten a helyzetkomikumra építenek, és nem egy olyan sorozatot keresel, amiben minden részt látni kell ahhoz, hogy értsd, akkor ez a sorozat megfelelő számodra. Minden részt meg lehet nézni külön-külön, mert nem sok az összefüggés közöttük. Persze azért vannak utalások, de nem olyan szinten, mint például egy How I met your motherben...

Értékelés: 9/10

The Woman in black

Megmondom őszintén, nem nagy elvárásokkal ültem le a film elé, de azért kíváncsi voltam, mit fog összehozni a "kis Daniel". A Harry Potter sorozaton kívül nem nagyon láttam más filmben, de tudom, hogy van egy-két mozi, amit érdemes lenne megtekinteni. Majd valamikor arra is kerítek sort...

Ez a film azt hiszem egy novellából vagy regényből készült, nem vagyok benne biztos, mert nem nagyon néztem utána. Az alapsztori nem olyan bonyolult, van egy ügyvéd, Arthur Kipps (Daniel Radcliffe), aki elvesztette feleségét, és azóta fiával él. Ez a tény az egész film során meghatározza főszereplőnk hangulatát, szinte mindig szomorú. Nos, Arthurt egy új munkával bízzák meg, amit ha nem teljesít, nem nagyon tudja majd eltartani a fiát, mert valószínűleg kirúgják. Tehát a motiváció már megvan. Ez az új munka viszont egy cseppet másabb, mint a többi átlagos munkája. Egy nő meghalt, és mivel nem volt élő rokona, a házát nem örökli senki. Legalábbis valami ilyesmi. Arthurnak pedig ki kell derítenie, hogy valóban nincs-e örökös, meg amúgy is fel kell mérni a házban lévő iratok segítségével, hogy mégis mi merre hogyan... Aztán persze (mint megszokott), furcsa dolgok kezdenek történni a ház körül. Arthur állandóan alakokat lát, hangokat hall, szóval teljesen paranormális dolgok történnek. Ez persze nem rettenti el a munkájától, mert mint tudjuk, egy "horrorfilmben" a főhős direkt keresi a veszélyt, és a kellemetlen szituációkat. Az alapsztori kb. ebben ki is merül, a többit nem írom le, mert az már inkább Spoileres lenne.

Akkor beszéljünk kicsit a színészi alakításokról. Daniel Radcliffe-nek bizony nehéz dolga volt, meg még az is lesz az elkövetkezendő karrierjében, mert ugyebár ő már mindenkinek Harry Potter marad. Itt egy családapát alakít, és a játékával nincs is semmi gond, olyan átlagos. Sokszor csak néz olyan szomorú kiskutyás móDon, sokszor meg a hirtelen megdöbbenés látható az arcán. Egyedül a szinkronnal volt gondom, mert a magyarhangja ugyanaz, aki a Harry Potter sorozatban volt, és hát valahogy ehhez a szerephez még olyan túl fiatalosnak tűnt számomra. A szinkron ettől függetlenül nem volt rossz. Ciarán Hinds-et nem sok filmben láttam, vagy ha láttam, nem emlékszem rá. Itt nem volt olyan nagyon sok szerepe, de ami volt, azt tökéletesen játszotta, és teljesen élethűen adta át a gyermekét elvesztő családapát, aki nem hisz a "legendákban". A többiek játéka elenyésző volt, a legtöbb hangsúlyt természetesen Daniel kapta.
A film hangulata magával ragadó, a tájak és a képi megjelenítés engem nagyon megfogott. Egész végig nyomasztó hangulata volt, és néhol félelmet is keltett, bár ez tényleg nagyon ritkán fordult elő. Nem is mondanám horrornak, inkább egy erős thriller, amiben párszor megijesztenek minket. Vagy legalábbis próbálnak. Elég sok ilyen jump-scare (asszem ez a neve) van a film első felében, amitől az amatőr néző lehet hogy megijed, de a rutinos horror-nézők szerintem maximum csak kicsit összerezzennek. A film második felében aztán sokkal akciódúsabb, gyorsabban pörgő jeleneteket láthatunk, úgyhogy aki az elején megunja, annak ajánlott, hogy egy kicsit tartson ki, mert azért van ebben némi szufla.
Zeneileg nem nagyon tudok nyilatkozni, mert nem ragadt meg bennem az aláfestő muzsikák dallama, de azt tudom, hogy a hangulat megteremtéséhez jelentős mértékben hozzájárultak.
Összességében én azt mondom, hogy egy próbát mindenképpen megér, ha esetleg a barátnőtökkel/barátotokkal egy kis esti kikapcsolódást kerestek. Egy-két fordulatot leszámítva kiszámítható a film, és klisékre épül, de ezek megfelelően vannak adagolva, és nem mindig lehet tudni, hogy ki is néz a hátad mögött... :)

Értékelés: 9/10